elhivatottak

…Igen, igen, tudom. Az embernek kell a feszültség, kell a stressz, és ha nincs is, csinál. Igen, azt is tudom, hogy kis helyre összezárva az emberek egyre kicsinyesebbek lesznek, elmerülnek a dobozlét korlátai között lévő apró-cseprő hatalmi harcokban, túlélési taktikákban, pletykákban. De könyörgöm basszus, ez csak egy munkahely! Ilyen helyet bárki bármikor talál, nem kötelező örökre itt maradni.

…Sokszor komolyan nem értem az embereket. Azt hittem, felnőttek vagyunk, és aki nem szimpatikus, azzal ha nincs kapcsolat köztünk (pláne ha nem veszélyezteti a „territóriumunkat”), nem foglalkozunk, csak elkönyveljük, hogy közünk nincs egymáshoz, és nem azzal töltjük az időnket, hogy ellentéteket gyártsunk… Úgy látszik tévedtem, de szomorú, hogy még az utolsó itt töltött napokban is ezekkel a  kicsinyes dolgokkal kell foglalkoznom...

Vagy mégis? Miért van az, hogy egy munkahelyen ötször akkora a magukat Hódító Vilmosnak tartó gyökerek száma, mint máshol? Vagy csak az összezártság teszi, mert innen nem menekülhet az áldozat? Rendben, egyesek máshol nem jutnak társasághoz, nem kommunikálnak az ellenkező nemmel, na de mégis. Miből gondolják, hogy ha az áldozat nem futhat el, sarokba szorítva nem kényszerül rá kétségbeesett lépésekre? Például szétküldi a hódítónak szánt e-mailt a kollégák egy részének (majd együtt fogalmazzák meg a választ). Vagy ugyanezen kollégáknak élő egyenesben közvetíti a cégen belüli hódítási kísérleteket (amelyekből lassan bulvármagazin-szerű pletykarovatot lehetne indítani)… Vagy szimplán egyik napról a másikra otthagyja a céget... Vegyük már magunkat észre, emberek…..

Bár sokan mondhatjuk magunkat a birodalom "szabad" polgárainak, valahogy mégis soxor úgy érezzük, hogy egyesek szabadabbak mint mi. Ezen érzés kapcsán felmerült bennünk, hogy legyünk egymással még elhivatottabbak, ami egy külső szemlélődő szemével akár olybá is tűnhet, hogy lelkes organizációnk nem más, mint holmi lázadó csürhe, aki értelmetlenül küzd az elnyomás ellen. Pedig ez nem így van. Mindössze annyi történik, hogy élünk mindenkori "szabad" polágári jogunkkal, a szólászabadsággal, ami a kötelező egy órás ebédszünetek alatti fikázásokban magasodik ki igazán...

Mások már kevésbé szerencsések. Mint minden birodalomban, itt is felütik fejüket a területkövetelő kiskirályok, amolyan hódítani vágyó, ám ezért semmit sem tevő bárók, akik valójában nem mások, mint ugyanolyan senkik mint mi, csak azt hiszik a hátsó kertre, hogy a birodalom egyik legnagyobb tartománya, ami fölött nekik korlátlan joguk van uralkodni. A kevésbé szerencsések ezen bárók rabszolgái lesznek. Akik szépek és fiatalok, ráadásul még XX kromoszómapárral is rendelkeznek, igyekeznek felvenni valamelyik arab kultúra vallását, hogy eltakarhassák bájaikat a vallás által előírt öltözet segítségével, hogy megmenküljek a rabszolgasors alól...Mert persze a rátermettség, a tudás mit sem számít. A hajcsároknak csak is az a céljuk, hogy minél elöbb elmenjen a faxuk...Így hát nem is csodálkozhatunk azon, hogyha a mi kis elhivatott organizációnk kiscserkésztábornak tűnik a rabszolgák lázadásai mellett. Rabszolgák jönnek-mennek, de a fejvadász mindíg ügyel arra, hogy a hajcsár utasításainak legmegfelelőbb robotot szerezze be a piacról, aki majd minden vágyának eleget is tud tenni, ha nem is túl sokáig...

Egy szó mint száz, ne legyetek rabszolgák...inkább maradjunk csak szimplán elhivatottak...